Egy nehezebb nap

Nyilván mindannyiunknál vannak jobb, gördülékenyebb napok amikor egyszerűen minden “simán” megy, és persze vannak azok a bizonyos napok amikor úgy érzed minden ellened van. Semmi sem úgy sikerül mint ahogy szeretnénk.

Nekünk a mai napunk pontosan erről szólt. Már a keléstől fogva kész kihívás volt a nap. Kislányomnak semmi sem tetszett. Nem volt jó a reggeli, nem volt jó az ebéd, mindig azzal akart játszani ami persze hogy nem neki való. Ezt biztos átérzitek ti is.

Amit őszintén tudok ajánlani a rossz és persze a jobb napokra is az a terápiás hinta. Egy csoda. Kislányom ha nagyon vigasztalhatatlan csak elviszem, bele rakom, hintáztatom és már el is vágták nála a hisztit. Nem utolsó szempont, hogy elaltatásnál is nagy segítség tud lenni.

Nos ebben a soha véget nem érő napban végre elérkezett a kimerültség és egymás után elérte őket az álom. Mondanom se kell mekkora megkönnyebbülés volt. Egy kis csend igen is jól tud esni.

Igazából ezt a blogot ezért hoztam létre hogy ki tudjuk írni magunkból az ilyen napokat, és megosszuk egymással a jobb napokat is.

Hozzászólás